A Nyugat alkonya 2.0 Állam- és Jogtudományi

31 OTDK, Állam- és Jogtudományi Szekció, Jog- és állambölcselet II. Tagozat.

A Nyugat alkonya 2.0

Különdíj: t

Hallgató: Pongrácz Alex
Szak: Jogász, Képzés típusa: o, Intézmény: Széchenyi István Egyetem, Kar: Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar

Témavazető: Dr. Szigeti Péter - egyetemi tanár, Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar

Oswald Spengler1918-ban jelentette meg két kötetes munkáját, amely a Nyugat alkonyát mutatta be egy merően újszerű megközelítésből. Munkája nem kis felzúdulást keltett a nyugat-európai értelmiségiek körében: sok gondolkodó tartotta szükségesnek, hogy pro vagy contra állást foglaljon a Nyugat hanyatlásáról szóló vitában. Dolgozatom során Spengler elmélete mellett számos szerző gondolatait ismertetni fogom. Hangsúlyozni kívánom, hogy ők a rendelkezésükre álló tényekből különböző konzekvenciákat vontak le és nem feltétlenül vizionálta mindegyikük a Nyugat tényleges hanyatlását.

Dolgozatomban röviden tisztázni fogom, hogy mely entitásokat tekintem a magam részéről Nyugatnak – az egyes szerzők által elért eredmények felhasználásával, annak tudatában, hogy lehetetlen a „Nyugatot” egyetlen egzakt definícióba kumulálni. A „Nyugatra” is messzemenőkig igaz Marján Attila Európáról szóló megállapítása: „A közös és többé-kevésbé nyilvánvaló alapértékeken és kulturális jegyeken túl mindenki számára létezik egy szubjektív és elmosódott Európa-élmény” – ennek ellenére bevezetek egy általam elfogadhatónak tartott munkafogalmat.

A kulturális áttekintés után bemutatom azt a folyamatot, amelynek során a Cudenhove-Calergi által a keresztény és lovagi ideál szintéziseként tételezett „gentleman-eszmény” a globalizálódó világ által oktrojált elvárásoknak megfelelően a „mindent átfogó, szervezett infantilizmus” reprezentánsává vált – ahogy Huizinga fogalmazott a Hollandia szellemi ismérve című művében.

A XXI. század hajnalára gyakorlatilag megcáfolhatatlan ténnyé vált, amit a többség korábban csak a Nyugat hanyatlásáról szóló mániákus elméleti fantazmagóriáknak, lázálmoknak tartott. Századunkra az Egyesült Államokon és Európán (az Európai Unión) a válság számos tünetét diagnosztizálhatjuk, ezzel párhuzamosan pedig új, korábban periférikusnak tekintett államok kapaszkodnak fel Toynbee képzeletbeli sziklafalára.

A nyugati dominancia tónusvesztése és a Nyugaton kívüli civilizációk erősebb kontrasztúvá válása nem jelenti azt, hogy a Nyugat véglegesen és helyrehozhatatlanul a szakadék felé halad, de a „többiek” robbanásszerű felemelkedését szemlélve le kellene vonnia néhány konzekvenciát.