Két szekció lezárult a héten


Az Agrártudományi Szekcióban előadó hallgatók eredményei már elérhetők a szekció honlapján, a szekcióról készült tudósítás pedig a tudomanyON blogon olvasható.

Az Informatikatudományi Szekciót idén az ELTE Informatikai Kara rendezte meg. Az itt versenyző hallgatók eredményei is elérhetők már a szekció oldalán, az Informatikatudományi Szekcióról készül beszámoló pedig itt olvasható.

Gratulálunk minden előadónak!

Jövő héten 4 szekcióban zajlik majd a 35. OTDK. A Fizika, Földtudományok és Matematika Szekció és az Orvos- és Egészségtudományi Szekció kedden kezdődik, a Testnevelés- és Sporttudományi Szekció szerdán - ezt a 3 szekciót a Szegedi Tudományegyetem rendezi. Már mindhárom szekcióban elérhetőek a tagozati beosztások, a FiFöMa-ban a pályamunkák bírálata is. Csütörtökön kezdődik a Művészeti és Művészettudományi Szekció, a Budapesti Metropolitan Egyetem rendezésében.

A 35. OTDK előkészítésével kapcsolatos központi feladatok ellátására a Nemzeti Tehetség Program és a Miniszterelnökség 17.000.000 Ft támogatást biztosított 2020. július 1. és 2021. június 30. között.