Kitüntetés átadó ünnepi ülés


A Magyar Tudományos Akadémia dísztermében tartott ülésen 51 fiatal vette át a júniusban odaítélt Pro Scientia, Pro Arte, valamint Junior Pro Scientia Aranyérmet. A kiváló fiatal kutatók teljesítményének elismerése mellett a tudományos diákköri tevékenységet segítő munkájáért 57 oktatót és kutatót Mestertanár Aranyérem kitüntetéssel, továbbá a felsőoktatási tehetséggondozást támogató kiválóságokat különdíjakkal és szakmai elismerésekkel díjazták.

Az Országos Tudományos Diákköri Tanács legrangosabb, meghatározó személyiségeknek szóló elismerését, a Honoris Causa Pro Scientia Aranyérmet 1989 óta ítéli oda. A kitüntetés minden második évben három olyan személynek adományozható, akik jelentősen támogatták és támogatják a tudományos diákköri tevékenységet, akik sokat tesznek a fiatalok és mestereik elismertetéséért. A kitüntetést az OTDT döntése alapján a társadalomtudományok és a természettudományok egy-egy kiemelkedő képviselője, valamint egy közéleti személyiség kapja meg. Ebben az évben Balogh Judit egyetemi docens, az Országos Tudományos Diákköri Tanács Állam- és Jogtudományi Szakmai Bizottságának elnöke elkötelezett, több évtizedes, eredményes oktató és tehetségtámogató tevékenységéért, kiemelkedő oktatásszervező és szakmai munkásságáért; Pénzes Béla egyetemi tanár, az OTDT alelnöke, az OTDT Agrártudományi Szakmai Bizottságának elnöke több évtizedes, eredményes oktató és tehetségtámogató tevékenységéért, kiemelkedő, széles körben elismert szakmai munkásságáért; valamint Szendrő Péter egyetemi tanár, az Országos Tudományos Diákköri Tanács  elnöke az OTDT elnöki funkciójában töltött 34 éves áldozatos munkájáért, a tudományos diákköri és a felsőoktatási tehetségtámogatási tevékenység országos szintű elismertetésében, a szakmai és tudománypolitikai kapcsolatok kialakításában, a tehetséges fiatal tudósjelöltek előmenetelének segítésében hosszú idő óta végzett kiemelkedő munkásságáért nyerte el a kitüntetést.

A felsőoktatási tehetséggondozást támogató eredményes munkásságot ismeri el az Országos Tudományos Diákköri Tanács Elnöksége az OTDT Arany Kitűzővel, amelyet 2021-ben Balogh László egyetemi docensnek, a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége elnökének, a Magyar Tehetséggondozó Társaság elnökének; Birkner Zoltán egyetemi docensnek, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnökének; Dubéczi Zoltánnak, a Magyar Rektori Konferencia főtitkárának; Maróth Miklós akadémikusnak, a határon túli magyar felsőoktatást és tehetséggondozást segítő SHA Alapítvány korábbi elnökének; Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszternek adományozott.

A tudományos diákköri és a felsőoktatási tehetséggondozási tevékenység nyilvánosságának folyamatos segítése és az OTDK-ról szóló, kimagasló színvonalú kortárs tudósítás elismeréseként az Országos Tudományos Diákköri Tanács Elnöksége 2021-ben Kommunikációs Díj kitüntetést ítélt oda Koósné Török Erzsébetnek, az OTDT volt titkárának, a 2021-ben megjelent „A TDK vonzásában. 7 évtized, 35 OTDK” című kötet szerkesztéséért; Szécsi Gábornak, az OTDT kommunikációs alelnökének „A megújulás műhelyei. A magyar tudományos diákköri konferenciák története” című kiadvány szerzőjének a kiadvány elkészültéért; az M5 csatorna „Novum – a tudomány sokszínű!” című műsorának, a műsor szerkesztőjének, Z. Molnár Szilviának és operatőrének, Bujdosó Balázsnak a TDK-ról készült és bemutatott audiovizuális tartalmakért.

Az OTDT az egyik kiemelkedő egyéniségének, Máriás Antal professzornak az emlékére 2001-ben megalapította a Máriás Antal Emlékérmet, amely kétévente három iskolateremtő szenior mesternek – köztük mindig egy, a gazdasági tudományokhoz kapcsolódó szakembernek – adományozható. A háromfős kuratórium 2021-ben a kitüntetést Lengyel Imre egyetemi tanárnak; Padisák Judit akadémikus, egyetemi tanárnak, az OTDT Biológia Szakmai Bizottsága elnökének; Sütő Zoltán egyetemi tanárnak, az OTDT Agrártudományi Szakmai Bizottsága elnökhelyettesének ítélte oda.

A Pro Scientia Aranyérmesek számára többen is különdíjat ajánlottak fel. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala 2021-ben már nyolcadik alkalommal tette ezt meg, amelynek elnökétől, Pomázi Gyulától vehette át a különdíjat Szabó Máté, doktorandusz. Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa hagyományosan szintén egy különdíjat ajánlott fel, melyet  Balázs Gergő Barna jogász hallgató vehetett át. A Pro Progressio Alapítvány ebben az évben is két Pro Scientia Aranyérmest ismert el különdíjjal, amelyeket Pakucs János, a kuratórium elnöke, a Magyar Innovációs Szövetség tiszteletbeli elnöke adott át Csutak Balázs és Reizinger Patrik doktoranduszoknak.

 

Az ülés végén Prof. Dr. Szendrő Péter 34 év szolgálat után átadta az Országos Tudományos Diákköri Tanács elnöki tisztségét Prof. Dr. Weiszburg Tamás megválasztott elnöknek.

 

Pro Scientia Aranyérmesek:

https://otdk.hu/storage/pages/aktualis/psa_nyertesek.pdf

 

Mestertanár Aranyérmesek:

A Mestertanár Aranyérem 2021. évi nyerteseinek listája