Pro Scientia, Pro Arte és Junior Pro Scientia Aranyérem kitüntetések

Az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) 1988-ban elhatározta, hogy az egyetemisták és a főiskolások alkotókészségének kibontakoztatása, szaktudásának elmélyítése, a tehetség, az egyéni teljesítmények jobb megbecsülése és elismerése céljából Pro Scientia Aranyérem és Pro Arte Aranyérem, a tudományos diákköri tevékenységet folytató, középiskolás korban kimagasló eredményeket elérő diákok elismerésére Junior Pro Scientia Aranyérem kitüntetést alapított.

Pro Scientia, Pro Arte és Junior Pro Scientia Aranyérem kitüntetésben részesülhet az a fiatal, aki tanulmányai során és az általa választott szakmai területen kiemelkedő teljesítményt nyújtott, és arról pályamunkák, előadások vagy irodalmi, művészeti és tudományos alkotások formájában számot adott. Az Aranyérem tehát nem egy-egy konferencián bemutatott előadást, pályamunkát ismer el, hanem a hallgatói összteljesítmény alapján a kiemelkedő egyéniséget. Az első odaítélést (1989) követően két évenként országosan 45 Pro Scientia Aranyérem mellett, 2003-tól egy Junior Pro Scientia Aranyérem, 2005-től további két Pro Arte Aranyérem kerülhet kiosztásra. A Junior Pro Scientia Aranyérem akkor ítélhető oda, ha legalább 30 középiskolás diák mutat be pályamunkát az aktuális Országos Tudományos Diákköri Konferencián.

A kitüntetést megalapítása óta minden alkalommal az Országos Tudományos Diákköri Tanács elnöke a Magyar Tudományos Akadémia elnökével közösen adja át a kitüntetett fiataloknak, és erre az ünnepélyes eseményre hagyományosan a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében kerül sor.

A kitüntetésben részesülők az Aranyérmet díszdobozban elhelyezve veszik át, amelyhez egy kisméretű, az érem főmotívumát tartalmazó, aranyozott-tűzzománc kitűző is tartozik. Az érem odaítéléséről szóló, díszmappában elhelyezett oklevelet az Országos Tudományos Diákköri Tanács elnöke, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és az oktatásért felelős miniszter írja alá.

A 2023-as Pro Scientia Aranyérem pályázat beadási határideje: 2023. május 10., szerda.

A pályázatot kizárólag elektronikusan kell benyújtani.

A Pro Scientia Aranyérem pályázat kitöltési útmutatója, valamint a Junior Pro Scientia Aranyérem pályázat kitöltési útmutatója, valamint az Adatvédelmi Nyilatkozat itt olvasható:

Adatvédelmi Nyilatkozat