Helyszín: Óbudai Egyetem
Nagy sikerrel zárult az idén első alkalommal megrendezett innOtdk pályázat, amelyre a 37. OTDK-ra benevezett hallgatók és középiskolás diákok jelentkezhettek. A program célja, hogy az innovációs elemeket tartalmazó pályamunkák szerzőinek lehetőséget adjon arra, hogy mentori és anyagi támogatást kaphassanak, aminek köszönhetően megvalósíthatják kutatásuk tárgyát. A kezdeményezés szeretné hosszú távon is motiválni a fiatalokat arra, hogy a tudományos diákköri tevékenység keretein belül olyan projektekkel is foglalkozzanak, amelyek piacképesek lehetnek vagy társadalmi hasznossággal bírnak.
Az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT), a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ), a Neumann János Számítógéptudományi Társaság (NJSZT) és a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) által 2025 márciusában közösen meghirdetett I. innOtdk döntőjét 2025. október 17-én rendezték az Óbudai Egyetemen.
Az első fordulóban beérkezett 80 pályázat közül a döntőben a 28 legígéretesebb, innovatív kutatási projekt versenyezhetett, amelyek nemcsak a rövid távú piacképesség ígéretét hordozzák, hanem számos esetben kiemelkedő társadalmi hasznosságot is felmutatnak. A fiatal kutatók kiállítással és prezentációval mutatták be munkájukat a szakmai zsűrinek és az érdeklődőknek. A prezentációkat követően a zsűri kiválasztotta a kilenc legkiválóbb projektet, amelyek az utolsó fordulóban küzdhettek meg az innOtdk Nagydíjért és az innOtdk Díjért. Az együttműködő szervezetek, az OTDT, a MISZ, az NJSZT és a NIÜ vezetői kiemelték, hogy a döntőbe jutott projektek kimagasló tudományos színvonalat képviseltek és magas megvalósíthatósági potenciállal rendelkeznek, ezért további különdíjak kiosztásáról is döntés született. A közönség előzetesen online szavazhatott a döntős projekteket bemutató videókra, amelyek közül a legtöbb szavazatot elnyert projekt Közönségdíjat vehetett át. (A díjazottak névsora lejjebb található.)
10.00 – 10.30 | Megnyitó |
10.30 – 12.30 | Bemutatók a standoknál A 28 döntős projektet 3 db 3 fős zsűri értékelte. A projekteket a standoknál mutatták be a pályázók. A bemutatókat követően a 3 db zsűri az általa megtekintettek közül 3-3 projektet választott ki, amelyek a délutáni döntőbe kerültek. |
12.30 – 13.30 | Szendvicsebéd |
13.30 – 15.30 | Döntő Kihirdették a döntőben szereplő kilenc projektet, amelyeket a zsűritagok közösen néztek meg. |
15.30 – 17.00 | Tudománykommunikációs közösségi program a résztvevőknek A tudománykommunikáció alapjait Harsányi Bence improvizációs tréner és Zsiros László Róbert Pro Scientia Aranyérmes edutrainer interaktív, szórakoztató feladatok keretében ismertette meg a résztvevőkkel. |
18.00 – 18.30 | Eredményhirdetés, a program zárása |
18.30 | Vacsora |
Pályázó neve: Bukta Balázs József
Projekt címe: Rezorcin-formaldehid alapú aerogélek arany vegyületek szelektív megkötésére
Intézmény: Debreceni Egyetem
Témavezető: Herman Petra egyetemi adjunktus
Mentor: Tompos András igazgató
Az innOtdk Nagydíjhoz 100 000 Ft készpénz és 400 000 Ft célzott támogatás jár.
Pályázók neve: Kovács Dániel és Kis Flóra
Projekt címe: Harambee Project Kibera HU. Építészeti tervek társadalmi felelősségvállalási projektek támogatásához a kenyai főváros, Nairobi Kibera nevű nyomornegyedében szanitációs pontok létrehozására
Intézmény: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Témavezetők: Karlovecz Ádám, Rácz Anna
Mentor: Turchányi Géza
Az innOtdk Díjhoz 50 000 Ft készpénz és 200 000 Ft célzott támogatás jár.
Pályázó neve: Horváth Dávid
Projekt címe: HoloDB: Demóadatok – újratöltve
Intézmény: Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Kar
Témavezető: Vincellér Zoltán mesteroktató
Mentor: Ruppert Tamás egyetemi docens
A különdíjhoz 150 000 Ft készpénz jár.
Pályázó neve: Szmida Patrik Péter
Projekt címe: NeuroClutch
Intézmény: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Témavezető: Toka László egyetemi tanár
Mentor: Gulyás László egyetemi docens
A különdíjhoz 100 000 Ft készpénz jár.
Pályázó neve: Sallai Edina Angéla
Projekt címe: Lebegő útanyag szemcsék 2. (KLER)
Intézmény: BMSzC Petrik Lajos Két tanítási Nyelvű Technikum
Témavezető: Gőgh Zsolt
Mentor: Lőwy Dániel, Nemzeti Innovációs Ügynökség
A Közönségdíjhoz 50 000 Ft készpénz jár.
Gratulálunk a díjazottaknak és minden pályázónak a kimagasló teljesítményhez és az értékes szakmai munkához!
Fotós: Sárai Judit és Zsoldos Dávid
A linken található fényképek szabadon felhasználhatók a fotósok nevének feltüntetésével.