Elnökség
Részletek az OTDT Alapszabályából:
5. AZ OTDT TISZTSÉGVISELŐI
(1) a) Az OTDT tisztségviselői: az elnök, az örökös elnök, a titkár, az elnök munkáját segítő öt alelnök (élettudományok; élettelen természettudományok és műszaki tudományok; társadalomtudományok (2), kommunikáció), akik közül az elnök általános alelnököt jelölhet ki, és az OTDT Elnökségének tagjai. A titkárt, az OTDT egyetértésével, az elnök bízza.
b) A választott tisztségviselők (elnök, alelnökök, elnökségi tagok) akkor tekintendők megválasztottnak, ha a szavazati joggal rendelkező OTDT tagok több mint 50%-a jelen van, és ha elnyerik a szavazatok legalább 2/3-át. A választott tisztségviselőknek az elnök megbízólevelet ad át. A megbízatás időtartama négy év, kivéve az örökös elnököt és a titkárt, akiknek megbízatása határozatlan időre szól. A tisztségviselők mandátuma – az elnök indokolt indítványa alapján – az OTDT által a mandátum utolsó évében, a szavazatok egyszerű többségével meghozott határozattal, egy ízben, legfeljebb két évvel meghosszabbítható. Ennek letelte után a mandátum tovább nem hosszabbítható, hanem új tisztségviselő-választást kell tartani.
7. Az OTDT Elnöksége
(1) Az OTDT legalább 7 és legfeljebb 17 fős Elnöksége a Tanács elnökének irányítása mellett működik, titkára az OTDT titkára, tagjait a Tanács választja meg.
(2) Az Elnökség az OTDT ülései közötti időszakban ellátja a Tanács folyamatos feladataiból adódó, operatív döntéseket igénylő tevékenységet, és odaítéli kétévente az OTDT Arany Kitűző kitüntetést, valamint a Mestertanár Aranyérem Szabályzatban meghatározott számú Mestertanár Aranyérem kitüntetést, és évente a Kiváló TDK Szervezői Díj kitüntetést, valamint az Újságírói Díjat. További feladata a döntések előkészítése, fejlesztési koncepciók kidolgozása, az OTDT hatáskörébe tartozó kitüntetési és egyéb előterjesztések elkészítése. Munkájáról beszámolási kötelezettséggel tartozik a Tanácsnak.
8. Az OTDT tisztségviselőinek feladata
(1) Az OTDT elnökének feladatai:
- az OTDT elnöke jogosult a szervezet képviseletére;
- összehívja és vezeti az OTDT üléseit;
- az országos főhatóságoknál és irányító szerveknél képviseli az OTDT-t;
- figyelemmel kíséri a Szakmai Bizottságok munkáját, jóváhagyja azok szervezeti és működési szabályzatát;
- kijelöli az OTDT üléseinek napirendjét és időpontját, gondoskodik az ülés össze-hívásáról, az üléseken elnököl;
- ellátja az OTDT képviseletét mindazon országos fórumokon, amelyek tevékenysége kiterjed az egyetemi, diáktudományos tevékenységben érintett személyekre vagy közösségekre;
- eljár az országos szerveknél a mozgalom anyagi és erkölcsi támogatása érdekében;
- irányítja az OTDK-k szervezését és lebonyolítását;
- évente egyszer beszámol a Tanács tagjainak éves tevékenységéről.
(2) Az OTDT alelnökök feladata:
- közreműködnek a Vezetői Értekezlet keretében meghatározott állandó és időszakos feladatok megoldásában;
- az elnök felkérése alapján a szekciók és Szakmai Bizottságok, valamint az OTDT között koordináló feladatokat látnak el;
- az elnök felkérése alapján eljárnak mindazon ügyekben, amelyeket a jelen szabályzat nem utal más szerv hatáskörébe.
Az OTDT elnöke
Mátyus László
egyetemi tanár, dékánDebreceni Egyetem
Általános Orvostudományi Kar
e-mail: elnok@otdt.hu
Az OTDT örökös elnöke
Szendrő Péter
egyetemi tanárOrszágos Tudományos Diákköri Tanács
e-mail: otdk@otdt.hu
Az OTDT alelnökei
Friedrich László
egyetemi tanárMagyar Agrár- és Élettudományi Egyetem
e-mail: friedrich.laszlo.ferenc@uni-mate.hu
Gloviczki Zoltán
főiskolai tanár, rektorApor Vilmos Katolikus Főiskola
e-mail: gloviczki.zoltan@avkf.hu
Kis Norbert
egyetemi tanárNemzeti Közszolgálati Egyetem
e-mail: kis.norbert@uni-nke.hu
Mezey Barna
egyetemi tanárEötvös Loránd Tudományegyetem
Állam- és Jogtudományi Kar
e-mail: mezeyb@ajk.elte.hu
Réger Mihály
egyetemi tanárÓbudai Egyetem
Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar
e-mail: reger.mihaly@uni-obuda.hu
Az OTDT titkára:
Cziráki Szabina
Országos Tudományos Diákköri Tanács Titkársága
e-mail: szabina.cziraki@otdt.hu
Az OTDT Elnökségének tagjai:
Bakacsi Gyula
egyetemi tanáre-mail: gyula.bakacsi@gmail.com
Balogh Judit
egyetemi docensDebreceni Egyetem
Állam- és Jogtudományi Kar
e-mail: balogh.judit@law.unideb.hu
Fedeles Tamás
egyetemi tanár, rektorhelyettesPécsi Tudományegyetem
Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar
e-mail: fedeles.tamas@pte.hu
Horváth Ákos
egyetemi docensEötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar
e-mail: akos@ludens.elte.hu
Palotás Árpád Bence
tszv. egyetemi tanár, intézetigazgató, dékánMiskolci Egyetem Anyag- és Vegyészmérnöki Kar
e-mail: arpad.palotas@uni-miskolc.hu
Szilágyi Zsófia
egyetemi tanárSzegedi Tudományegyetem
Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar
e-mail: szilagyi.zsofia@hung.u-szeged.hu
Szives Márton
ütőhangszeres előadóművész, a Pro Scientia Aranyérmesek Társaságának elnökee-mail: mszives@gmail.com
Weiszburg Tamás
egyetemi tanárEötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar
e-mail: glauconite@gmail.com
Az OTDT Elnökségének állandó meghívottjai:
Pataricza András
egyetemi tanár, az OTDT Etikai Bizottságának elnökeBudapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar
e-mail: pataricza.andras@vik.bme.hu
Szabó István
az OTDT stratégiai főtanácsadójae-mail: istvan.szabo@otdt.hu
A mandátum időtartama: 2025-2029