Homolya Dániel

Homolya Dániel pénzügyi közgazdász, kockázatkezelő, elsősorban piaci és működési kockázatokkal foglalkozik. 2005-ben kapott Pro Scientia Aranyérmet a közgazdaságtudomány területén folytatott kutatási munkájáért, OTDK eredményeiért. Azóta is több publikációja is megjelent a pénzügyi kockázatok kezeléséről és a bankrendszerek elemzéséről.
Eddigi pályája sokrétű tapasztalatra biztosított lehetőséget: míg a Magyar Nemzeti Bankban széleskörű rálátása nyílt a gazdasági folyamatokra a közszolgátban tevékenykedve, addig az üzleti szférában megismerhette a piaci mikrojelenségeket és a globális gazdasági folyamatokat.
Főállású munkája mellett a Tokaj-Hegyalja Egyetem docense, ahol oktatóként különös hangsúlyt fektet a gyakorlati szemléletű, elemző gondolkodás fejlesztésére. Szakmai pályafutását az elemző precizitás, a tudományos megalapozottság és a pénzügyi gyakorlat összekapcsolása jellemzi – mindez oktatóként és kockázatkezelőként egyaránt meghatározza munkáját.