2025. június 21-én szombaton Prémium Tudománykommunikációs Programot tartott a TDK-ért Közhasznú Alapítvány a 37. OTDK-n első helyezést elért díjazottak és a középiskolásként helyezést elért fiatalok számára az IMPRÓ-ban.
A program célja, hogy a résztvevők meglévő tudásukhoz magas szintű gyakorlati ismereteket szerezzenek a tudománykommunikációról és a publikálásról, szakterületüktől függetlenül. A Prémium Tudománykommunikációs Programot idén másodszorra rendezte meg a TDK-ért Közhasznú Alapítvány, amelyet annak alapító kurátora, egyben az OTDT örökös elnöke, Szendrő Péter hívott életre.
A résztvevők 4-5 fős kis csoportokban izgalmas projektfeladatot oldottak meg tapasztalt mentorok iránymutatása mellett. A projektek szándékosan nem tudományos témáit a csapatok csak a helyszínen ismerhették meg, és azokat úgy kellett feldolgozniuk, majd 2-2 perces prezentációkban bemutatniuk, hogy a nagyközönség számára is könnyen befogadhatók legyenek. A kis csoportokban különböző tudományterületek képviselői dolgoztak együtt, hogy interdiszciplináris közegben továbbfejleszthessék együttműködési készségeiket és tudománykommunikációs ismereteiket.
A csapatok felkészülését Harsányi Bence és Kiskovács Attila kommunikációs trénerek, a Momentán Társulat tagjai, valamint kiváló mentorok segítették, így Zsiros László Róbert, az ELTE Etológia Tanszék Nemzeti Agykutatási Program Szaglás kutatócsoportjának tagja, tudományos újságíró, kommunikációs tréner, Pro Scientia Aranyérmes, Molnár Janka Sára, fizikus, közgazdász, sikeres tudományos közösségi média szereplő, Kis-Tóth Ágnes, az ELTE TTK mestertanára, számos asztrofizikai ismeretterjesztő program alkotója és szervezője, valamint Vékony Kata, az ELTE TTK Etológia Tanszékének doktorjelöltje, tanár és rövidesen gyógypedagógus.
Igazán változatos és érdekes prezentációk születtek többek között olyan témákban, mint a „Mit csinál jól a Föld?”, „Időparadoxon: a hétvégék rövidebbek, mint két munkanap”, „Banánnal működő erőművek lehetőségei Európában”, „Lehet-e barátság férfi és nő között?” és „A délutáni szieszta bevezetése Magyarországon”.
Az izgalmas, magas színvonalú előadásokat öttagú szakmai zsűri értékelte, melynek elnöke Gloviczki Zoltán rektor, az OTDT alelnöke, tagjai pedig Mátyus László dékán, az OTDT alelnöke, Z. Molnár Szilvia újságíró, a Novum szerkesztő riportere és Szabó István, valamint Balogh Judit, az OTDT Elnökségének tagjai voltak.
A valamennyi résztvevő számára felejthetetlen élmény mellett az első három helyezett csapat tagjai fejenként 60, 40, illetve 20 ezer Forint értékű díjban is részesültek.
I. helyezett csapat:
Csapatnév | Csapattagok | Téma |
Két perc nem 2 perc | Debreczeni Dorina | Időparadoxon: a hétvégék rövidebbek, mint két munkanap |
Béres András | ||
Bidoul Arielle Jacqueline | ||
Füredi Anita | ||
Szentpéteri Zsuzsanna Mária |
II. helyezett csapat:
Csapatnév | Csapattagok | Téma |
Evolúció | Csuport Gergő Péter | Banánnal működő erőművek lehetőségei Európában |
Hévízgyörki Máté | ||
Huszár Olívia Mária | ||
Pető Vanda |
III. helyezett csapat:
Csapatnév | Csapattagok | Téma |
Escargang | Farkasné Sipos Rita Veronika | A csigák nem lassúak, csak lusták |
Mátyus Bence | ||
Puskás Gitta Dorina | ||
Szalánczy Eszter | ||
Valkó Miklós Barnabás |
Gratulálunk minden résztvevőnek és díjazottnak!
A rendezvényen készült fotók itt tekinthetők meg.
Fotós: Zsoldos Dávid