Tóth Melinda

Tóth Melinda az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Informatikai Karának egyetemi docense, az Informatikai Kooperációs Kutatási és Oktatási Központ (IKKK) igazgatója. Tudományos tevékenysége elsősorban az elosztott szoftverek statikus és dinamikus elemzésére, továbbá ezek biztonságának és energiahatékonyságának javítására irányul. 2024-ben elnyerte az „ELTE Ígéretes Kutatója” címet az informatika tudományterületén, korábban pedig Mestertanár Aranyérmet kapott, amit olyan pedagógusok kapnak, akik kiemelkedő oktatói munkájukkal, hallgatóik szakmai fejlődésének támogatásával és tudományos tevékenységük kiemelkedő alkalmazásával érdemlik ki az elismerést.

Vághy Mihály András

Vághy Mihály András  mérnökinformatikus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Karának oktatója és a doktori iskola hallgatója. Kutatási területei közé tartozik a numerikus analízis és a matematikai modellezés. Több alkalommal vett részt az Országos Tudományos Diákköri Konferencián (OTDK), ahol előadásaival kiemelkedő eredményeket ért el. 2024-ben az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT)  “Roska Tamás Tudományos Előadás” pályázata Informatikatudományi Szekciójának a győztese lett. A kiírásra előzetes felkérést követően olyan doktorjelöltek, doktoranduszok vagy posztdoktorok adhatták be pályázatukat, akik saját szakterületükön kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, munkáikat és eredményeiket pedig elismert publikációk formájában korábban is bemutatták.