Halasi Szabolcs szabadkai születésű sporttudós és oktató, az Újvidéki Egyetem Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karának dékánhelyettese. Fő kutatási területe a gyermekek motoros fejlődése, testösszetétele és az elhízás megelőzése. Oktatói és tudományos munkája mellett aktívan foglalkozik tehetséggondozással, támogatva a fiatal kutatók és hallgatók szakmai kibontakozását. Több mint hatvan publikáció szerzője, számos nemzetközi projekt résztvevője. Közösségépítő szerepet is vállal: megalapította az Active Kids Sportegyesületet, és célja, hogy a vajdasági magyar fiatalokat az itthon maradásra és a továbbtanulásra ösztönözze.
Ureczky Dóra testnevelő-egészségtan és gyógytestnevelő tanár, a Pécsi Tudományegyetem oktatója. Több mint egy évtizede foglalkozik gyógyúszással, óvodai mozgásfejlesztéssel és Tervezett Szenzomotoros Tréninggel (TSMT®), emellett Longikid® és HRG terapeuta. Kutatási területei közé tartozik a mozgáselemzés, a sportteljesítmény- és a mozgásfejlesztés. Aktívan részt vesz a tudományos diákköri (TDK) munkában, hallgatókat mentorál és versenyfelkészítésben is közreműködik. Az általa alapított Dr. Bubó fejlesztés csapatában szakmai tudását és oktatói tapasztalatát a gyermekek komplex fejlesztésének szolgálatába állítja.
Mayer Krisztina a Miskolci Egyetem Egészségtudományi Karának docense, a Testnevelés Tanszék oktatója. Pszichológus és testnevelő tanár. Kutatási területei közé tartozik a személyiségpszichológia, különösen a kockázatkereső magatartásformák vizsgálata, valamint a lelki egészség és a sport kapcsolatának elemzése. Maga is szenvedélyesen szereti a sportokat és legalább ekkora szenvedély fűzi őt a sporttudományhoz is. Aktívan részt vesz a tudományos diákköri mozgalomban, támogatva a hallgatók tudományos munkáját és kutatási tevékenységét. Ő maga a Pro Scientia Aranyérmesek Társaságának táborát erősíti.