„Én megtaláltan e dalt…” – Farkas Ferenc:Gitárdalok Művészeti és Művészettudományi

31 OTDK, Művészeti és Művészettudományi Szekció, Zenei előadás - Ének Tagozat.

„Én megtaláltan e dalt…” – Farkas Ferenc:Gitárdalok


Hallgató: Molnárová Mária
Szak: előadóművészet - klasszikus ének szakirány, Képzés típusa: ba, Intézmény: Szegedi Tudományegyetem, Kar: Zeneművészeti Kar

Témavazető: Újváriné Illés Mária - adjunktus, Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kar


Farkas Ferenc a XX. századi magyar zeneszerzés egyik legjelentősebb, ha nem a legjelentősebb alakja. Munkássága nem csak komolyzenei téren kimagasló, hanem egyfajta átívelés a komolyzene, az irodalom és a magyar filmzene között.

Dolgozatomban bepillantást nyerhetnek Farkas Ferenc életútja mellett a jelen korra hagyott értékes és sokoldalú zenei világába is. Beszélek életének főbb, sorsdöntő pillanatairól, széles ismeretségi köréről, és a hozzá közelálló, fontos és szintén elismert barátokról, kik kölcsönös támogatásukkal végigkísérték és segítették életét, pályáját. Említést teszek még a művész tanári jelentőségéről is, hiszen nem elhanyagolható tény, hogy több sikeres magyar zeneszerzőt is útnak indított.

Előadásomban meghallgathatják a méltánytalanul elfeledett és keveset játszott Gitárdalok című dalciklusát. Ennek kapcsán felmerül az erdélyi író, Dzsida Jenő neve, illetve korabeli, közkedvelt előadóművészeké is.

Farkas hihetetlenül aktív életútja rendkívül gazdag zenei anyagot eredményezett. Műveinek jó értelemben vett egyszerűsége és dallamossága mindenki számára szerethető teszi. Megtiszteltetés, hogy a magyar zeneirodalom egyik legmeghatározóbb, legtermékenyebb zeneszerzőjéről tarthatok előadást.