Felelősség és felelősségérzet Társadalomtudományi

35 OTDK, Társadalomtudományi Szekció, Filozófia Tagozat.

Felelősség és felelősségérzet

Hallgató: Dénes Gergő
Szak: Filozófia, Képzés típusa: ma, Intézmény: Eötvös Loránd Tudományegyetem, Kar: Bölcsészettudományi Kar

Témavazető: Réz Anna Dorottya - egyetemi adjunktus, Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar

Dolgozatomban két, egymástól eltérő nézőpontból, a külső és a belső szemszögből nézve vizsgálom meg az erkölcsi felelősség realitását. A felelősség fogalmát annak alapján határozom meg, hogy a személyes nézőpontból miért érezzük önmagunkat, illetve másokat felelősnek: mindenki azért felelős, amit saját, szabad, tudatos befolyásoló erejének következtében ő maga okozott. Ám ha ebből indulunk ki, akkor feszültség keletkezhet a külső és a belső nézőpontokból szerzett tapasztalataink között. Míg fenomenális értelemben határozottan szabad, felelős ágensnek érzékeljük önmagunkat, addig a kívülről végzett részletes és tárgyilagos vizsgálódások akár fel is számolhatják a személy szabad befolyásának és az ezen alapuló felelősségének a realitását. Ezt Thomas Nagel Morális szerencse című cikkére támaszkodva mutatom be. Nagel gondolatmenete jól ábrázolja, hogy egy cselekedet körülményeinek alaposabb elemzése miképp vezethet arra a belátásra, hogy a végrehajtó személynek szélsőséges esetekben akár semmilyen befolyása nincs a cselekedet megtörténtére és következményeire. Ha az elme teljes mértékben része a fizikai világnak, könnyen lehet, hogy minden állapotát és tevékenységét a világ korábbi állapotainak és a fizikai törvényeknek a konjunkciója határozza meg, ami azt jelentené, hogy a személynek még saját jelleme felett sincsen szabad befolyása. A személyről mint szabad, önálló erővel bíró ágensről tudósító személyes tapasztalatok és a „dolgok és események láncolatában feloldódó” személyt mutató tárgyilagos tapasztalatok közti ellentét szorosan összefügg a test-lélek problémával. Dolgozatomban ezért külön részt szentelek a mentális okozás vizsgálatának a különböző elmemodellekben. A fizikalista azonosságelmélet elfogadásával arra juthatunk, hogy egy kauzálisan zárt világban létező, teljes mértékben fizikai rendszer, azaz az elme csakugyan nem rendelkezik olyan szabadsággal, amilyet fenomenálisan a magáénak érzékel. Ezt Peter van Inwagen inkompatibilista érvének bemutatásával támasztom alá, azzal a kiegészítéssel, hogy a felelősség alapjául szolgáló szabadság felszámolásához még csak nem is szükséges, hogy a jövő úgymond kőbe legyen vésve. A dolgozat lezárásában a Nagel-féle vakfolt fogalmára támaszkodva magyarázatot kínálok a kérdésre: miképp érezheti magát egy fizikai, tehát valójában nem szabad elme önálló, tudatosan irányítható hatóerővel bíró, tehát felelősségre vonható, homogén ágensnek?