Fikció, elhallgatás és traumakultúra Bródy Sándor Tímár Liza című drámájában Humán Tudományi (bölcsész)

35 OTDK, Humán Tudományi (bölcsész) Szekció, Színháztudomány Tagozat.

Fikció, elhallgatás és traumakultúra Bródy Sándor Tímár Liza című drámájában

Különdíj: t

Hallgató: Kovács Dominik
Szak: Irodalom- és kultúratudomány, Képzés típusa: ma, Intézmény: Eötvös Loránd Tudományegyetem, Kar: Bölcsészettudományi Kar

Témavazető: Balogh Piroska - habilitált egyetemi docens, Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar

Bródy Sándor Tímár Liza című drámája több szempontból is egyedinek tűnik a drámaírói életműben. A szociális kérdésekkel aktívan foglalkozó szerző ezúttal nem egy olyan alakot állít a középpontba, aki a társadalmi jólét hiányától és a kiszolgáltatottságától szenved és ön-identifikációs válságát inkább az átmeneti társadalmi státusz (a pénzarisztokráciához való tartozás), a tradicionálisnak tekinthető családi múlt eltagadása okozza. Ezen felül a műben a korábbi Bródy-daraboktól eltérő mértékben van jelen a századforduló társadalmának medikális narratívája. A polgári környezet bemutatása lehetőséget adott a szerzőnek, hogy időnként az irónia eszközével reflektáljon a széles körben popularizálódó és nemritkán félreértelmezett pszichoanalitikus nézetekre.
A tanulmányom célja, hogy a dráma szövegében megjelenő három pontos megakadás-jelenségeken keresztül a dráma analitikus vonásait vizsgáljam, és rokonítsam a modern analitikus dráma struktúráival. Megállapításom szerint ezek a jegyek meghatározó traumakulturális jelentéssel bírnak, ez a tulajdonság pedig egyértelműsíti az ibseni, strindbergi drámai jegyek érvényesülését.
A tanulmány eredményei a következők: A Tímár Liza szövegtestének három ponttal jelölt megakadás-alakzatai elsősorban a családi és a társadalmi keretek között kimondhatatlan, elhallgatott, tabusított információkra vonatkoznak, és időnként kohéziós szerepük is van. A verbális közlés kibontakozása, majd a hiányalakzatokba való tömörülés egy sajátos gondolatritmikus ismétlődést eredményez a szöveg egészében, homogenizálja a színmű struktúráját. Emellett további gyakorlati funkciói is vannak: a késleltetés, illetve hatáskeltés dramatikus eszközéül szolgálnak. Ez a formanyelvi változás arra enged következtetni, hogy az alkotói tendencia fokozatosan mozdul a társalgási dráma szerkezete felé, és előképévé válik annak az esztétikának, amit a következő drámaírói nemzedék, Balázs Béla, Hunyady Sándor, Molnár Ferenc, Lengyel Menyhért és Szomory Dezső művei képviselnek majd.
Bízom benne, hogy a Tímár Liza részletes elemzésével, a feltevések alátámasztásával, illetve a drámához kapcsolódó, az eddigiekben kevésbé reflektált világirodalmi hatások bemutatásával hangsúlyosabbá válik, átértelmeződik a Bródy-drámáknak a magyar irodalmi kánonban elfoglalt pozíciója.