Karakterológiai hasonlóságok a Csongor és Tünde és a népszínművek intrikusai között Humán Tudományi (bölcsész)

35 OTDK, Humán Tudományi (bölcsész) Szekció, Színháztudomány Tagozat.

Karakterológiai hasonlóságok a Csongor és Tünde és a népszínművek intrikusai között

Helyezés: 3

Hallgató: Kovács Viktor
Szak: Irodalom- és kultúratudomány, Képzés típusa: ma, Intézmény: Eötvös Loránd Tudományegyetem, Kar: Bölcsészettudományi Kar

Témavazető: Balogh Piroska - habilitált egyetemi docens, Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar

A kutatásom fő célja, hogy a Csongor és Tünde intrikusábrázolási sajátosságait összevessem a bécsi minták alapján a magyar színpadokon is meghonosodó népszínművek hasonló struktúrájú karakter-felépítéseivel. Nem szándékom azt állítani, hogy az 1831-ben megjelentetett Csongor és Tünde közvetlenül gyakorolt volna hatást a jóval egyszerűbb struktúrájú, könnyedebb népszínművek szerzőire. Sokkal inkább feltételezhető, hogy a közös eredet, a bécsi népszínház: a Volksstück, a Zauberposse és a Lokalposse műfajai állnak az azonos vonások hátterében.
A hasonlóságok bizonyításának céljából három drámát vetek össze a Csongor és Tündével. Gaál József A peleskei nótárius című 1838-ban bemutatott darabja, amely Gvadányi József Egy falusi nótáriusnak budai utazása című elbeszélő költeménye nyomán íródott, egy olyan női intrikusfigurát állít a középpontba Tóti Dorka személyében, aki bár kapcsolatot tart a démonikus világ erőivel, az emberi lét közösségéből származik, és komikus jelleggel hordozza magán a mulandóság jegyeit.
A peleskei nótárius mellett Tóth Ede leghíresebb színműve, az 1873-as A falu rossza is releváns vizsgálati szöveganyagnak bizonyult az intrikus női figurának közösség felőli értelmezése tekintetében. A darab emblematikus szereplője Finum Rózsi, aki a falu ítélete szerint deviáns, „rosszhírű”-ként van megbélyegezve (Magyar irodalom, főszerk. GINTLI Tibor, Akadémiai Kiadó, Budapest, 2010, 359).
A tanulmányom következő szakaszában Tóth Ede egy másik darabját, az 1875-ben írt A toloncot elemzem az intrikusábrázolási tendenciák szempontjából. A tolonc szereplői közül Ördög Sára, a falu szélén lakó, a férjgyilkosságot stigmaként viselő özvegyasszony az, aki a lélektani és ábrázolásmódbeli rendszere alapján azonosságokat mutat a Csongor és Tünde Mirígyével (Magyar színháztörténet 1920˗1949, főszerk. Bécsy Tamás és Székely György, szerk. Gajdó Tamás, Magyar Könyvklub, Budapest, 2001, 225.).
A Csongor és Tünde, illetve a népszínművek jellemformálási azonosságainak bizonyítása során nemcsak az egyes szövegkönyveket, hanem a különböző színpadi reprezentációkat is bevonom a vizsgálatomba. Bízom benne, hogy a tanulmány érvei alátámasztják, hogy egyrészt mind a Csongor és Tünde alakábrázolásában, mind pedig a magyar népszínmű karakterológiájában jelen van a bécsi színjátékhagyomány, másrészt, hogy a mirígyi szerepkör által képviselt átmeneti jelleg a későbbi darabtípusokban is érvényesül.